Önismereti csoport gyerekeknek
Amikor serdülőkorba érnek a gyerekek, hirtelen nem tudják eldönteni, hogy hol tartanak a fejlődésük során. Már leválnának a szüleiktől, de még rájuk vannak szorulva. Elkezdenek érdeklődni a másik nem iránt (ez így van jól), szeretnének megfelelni a barátaiknak, az osztálytársaiknak, a szüleiknek, tanáraiknak és a sportolók az edzőjüknek is. Nehéz ennyi mindenkinek megfelelni, amikor éppen azt sem tudják, hogy Ők kik, nemhogy azt, hogyan tudnának mindenkinek megfelelni. Mást súgnak a hormonok és mást a józan ész. Lássunk egy példát: menő csak úgy lehet a suliban, ha csúnyán beszél. De a szülők tiltják a csúnya beszédet. Na, akkor most mi legyen? 🙂 Mindkét irányba kiszolgáltatott helyzetben van. Ha nem alkalmazkodik a társaihoz, akkor elveszíti a barátait, kiközösítik a suliban. Ha hozzájuk alkalmazkodik, akkor ott lesz a félelem, hogy a szülők “kiszeretnek” belőle. Ebben a korban még nem tudnak saját maguknak megfelelni, mert nem tudják kik Ők és mit várnak el maguktól. Sajnos a közösségi média sem segít ebben, hiszen még ott is meg kell felelni mindenkinek. Az is egy mérce számukra.
A 14 év felettieknek már meg kell birkózni a középiskola kihívásaival, az önmaguk elhelyezésével azon a bizonyos “10-es skálán”. Jön az első szerelem, az első csalódás és közeleg a riasztó gondolat: felnőtt leszek. Bár mást kommunikálnak, mégis nagyon elbizonytalanítja őket az önálló élet gondolata. Keresik magukat a gyermekkor és a felnőttkor között.
Abban tudunk segíteni a fiataloknak, hogy megismerjék önmagukat, elfogadják magukat és saját értékrendet állítsanak fel.
A foglalkozások formája: 8 alkalmas tanfolyam jellegű, csoportos, speciális társasjátékokkal
Amit hozni kell:
- váltócipő
- kulacsba víz
Időtartama: 8×50 perc
Életkor:
- csoport: óvodás korosztály
- csoport: alsó tagozatos korosztály
- csoport: felső tagozatos korosztály
- csoport: középiskolás korosztály
Ára: 45.000 Ft/tanfolyam
A CSOPORTOK SZEPTEMBERBEN INDULNAK. HA SZERETNÉL ÉRTESÍTÉST KAPNI AZ INDULÁS IDŐPONTJÁRÓL HOGY IDŐBEN JELENTKEZHESS, TÖLTSD KI AZ ALÁBBI ŰRLAPOT!