Mesepszichológia
Mi az a mesepszichológia?
Kádár Annamária szavaival élünk, meg ennél jobban nem lehet leírni:
“A mesékben a hős számos nehéz próbatételen keresztül jut el a céljáig. Gyermekünknek felnövekedése során ugyancsak meg kell küzdenie a külső és belső sárkányokkal, vagyis a külvilág kihívásai mellett saját félelmeivel, szorongásaival, kishitűségével, ellentmondásos érzéseivel, indulataival, vágyaival is – de a próbák alatt érik, fejlődik, válik egyre gazdagabbá a személyisége.
Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása nem azt jelenti, hogy „kipárnázzuk” a világot gyermekünk körül, és mindent megteszünk, hogy elkerülje a negatív érzelmeket, hanem hogy segítünk ezeknek a megértésében, megélésében és a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben. Szülőként, pedagógusként nem járhatjuk végig helyette az útját, de hamuban sült pogácsaként rengeteg erőforrást tehetünk a tarisznyájába.”
A mesepszichológiai foglalkozásokon a meséken keresztül jutunk el saját magunkhoz. Mesélünk, bábozunk, beszélgetünk, kérdezünk, gondolkodunk, átformálunk, megfejtünk.
Minden gyereknek ajánlott!
A foglalkozás formája: csoportos
Életkor: 3-6 éves korig
Amit hozni kell:
- váltócipő
- kulacsba víz
Ára: 4000 Ft/50 perc
Bérlet: 23.000 Ft/5 alkalom, amely 2 hónapig érvényes
A FOGLALKOZÁS SZEPTEMBERBEN KEZDŐDIK! HA SZERETNÉL A KEZDETÉRŐL ÉRTESÍTÉST KAPNI, TÖLTSD KI AZ ŰRLAPOT! 🙂