Logikai tehetséggondozás

Ha reklámszövegek akarnánk írni, akkor azt mondanánk: Ez az “Okosgyerek program”. 🙂

A logikus gondolkodás az élet minden területén sikeresebbé tehet minket. Felgyorsult körülöttünk a világ, így a lassú gondolkodás egyre nagyobb hátrányt jelent az életben. A logikus gondolkodás nem azt jelenti, hogy harmadfokú egyenleteket fogunk fejben megoldani. Azt jelenti, hogy megtanulunk összefüggésekben gondolkodni és elemezni, előre látni, következtetni. 

A logikus gondolkodás az ember azon képessége, hogy megértsen mindent, ami körülveszi, és a cselekvések, tárgyak vagy megfigyelhető tények közötti kapcsolatokat megtalálja. A logikai gondolkodás deduktív, elemző, mivel szétbontja a birtokában lévő összes információt és az érvelést is elvégzi. Ez lehetővé teszi a gondolatok szervezését. 

Tehát a logikai tehetséggondozás nem csak a matematikáról szól, hanem mindenről, ami körülvesz minket. Az ember és természet kapcsolatáról, a különböző tudományágak kapcsolódásáról. A jó logikához a kifejezőkészség is hozzá tartozik, hiszen meg kell tanulnunk beazonosítani a gondolatainkat és azt hitelesen közölni, előadni, magyarázni. 

logikai gondolkodás

 

A logikus gondolkodás típusai:

  • Analitikus gondolkodás: a logikus gondolkodás eszközeit használják a valós helyzet értékelésére és elemzésére.
  • Konvergens gondolkodásmód: a korábbi tapasztalatokra és koncepciókra épül, hogy egy helyzet vagy probléma következtetéseit meg lehessen határozni.
  • Különböző gondolkodásmód: az a gondolat, amelyen keresztül egynél több lehetséges megoldást szeretne adni egy helyzetre vagy problémára, különféle logikai érvelések felhasználásával.

A logikus gondolkodáshoz szorosan kapcsolódik: 

  • Kreatív gondolkodás: A kreatív gondolkodást olyan módszernek vagy stratégiának nevezik, amely lehetővé teszi a problémamegoldást vagy új ötletek és koncepciók kifejlesztését, és amelyet az eredeti, rugalmas és nem konvencionális megközelítés jellemez.
  • Matematikai logikus gondolkodás: A logikai matematikai gondolkodás olyan, amely közvetlen tapasztalatokból származik, és fejleszti az absztrakt fogalmak megértésének képességét többek között számok, grafikus formák, egyenletek, matematikai és fizikai képletek révén.
  • Kritikus gondolkodás: egy kognitív folyamat amely racionális, átgondolt és elemző.

A Fejlesztőházban így fejlesztjük a logikai gondolkodást: 

  • Sok-sok játékkal! A gyermek észre sem veszi, hogy nagyon komolyan megmozgatjuk az agyában a fogaskerekeket! 🙂 
  • Csoportos foglalkozás keretein belül. Így a hangulat is jobb és talán még nagy barátságok is kialakulnak! 
  • A csoportokhoz bármikor lehet csatlakozni, nem tanfolyam jellegű a foglalkozás. 

Kinek ajánljuk a foglalkozást:

  • Ez a foglalkozást azoknak a gyerekeknek ajánljuk, akik motiváltak a logikai kihívásokra. Ovisoknál pl. fokozottan érdeklődik az olvasás vagy a számolás iránt, vagy könnyen tanulja a verseket, mondókákat. Iskolásoknál azoknak a gyerekeknek, akik könnyebben veszik az iskolában az akadályokat, könnyebben tanulnak, mint társaik. 

Amit hozni kell:

  • váltócipő
  • kulacsba víz

Ez egy nagyon, nagyon, nagyon ajánlott foglalkozás! 🙂 

A logikai fejlesztés díja: 5000 Ft/50 perc
10 alkalmas bérlet: 48.000 Ft

Foglalkozások időpontja: 

  • 1. csoport: felső tagozatos gyerekek: minden szerda 15.00
  • 2. csoport: óvodás korosztály: minden szerda 16.00
  • 3. csoport: alsó tagozatos gyerekek: minden szerda 17.00)

Csoportok indulása: szeptember

Jelentkezés a 06203231340-es telefonszámon vagy az űrlap kitöltésével. Az űrlap kitöltése esetben is felhívunk! 🙂

JELENTKEZÉS

Please enable JavaScript in your browser to complete this form.
Melyik csoportba jelentkezik?
Az adatvédelmi szabályzatot elolvastam, elfogadom.

Adatkezelési szabályzat